A hordópalást-állítástól a kész hordóig

A Lajtorja Program Tokaj-hegyaljai témájú írásai sorában legutóbb a hordókészítés munkamenetének korai fázisait ismertettük; most a folyamat hátralévő szakaszainak leírása következik.

A hordó- vagy hordópalást-állítás a megmunkált oldaldongák állványról történő felszedésével zajlik, és használt munkaabroncsok, szegecsekkel formára hozott vaskarimák igénybevételével. Az egyik igénybevett méretabroncs a fejabroncs. A fej-abroncsok alá has-abroncsoknak kell kerülniük. A hordófenék-közeli nyak-abroncsok, akár az előzők, párban (ha nem több párban) fognak szerepelni. Miután a kézbevett fejabroncshoz egy bizonyos dongavéget vasrögzítővel hozzáfogtak, a többi donga már viszonylag stabilan egymáshoz illesztgethető az abroncs körében. A keskenyebb és a szélesebb dongákat egyenletesen váltogatni kell, különben nem lehet sikeres később a palást hajlítása. A felül pántba fogott kész donga-szoknya vagy donga-palást már biztosan megáll magában. További munkaabroncsokat ezután kell kalapács-éllel veregetve rátolni a hordófejre, a has felé.

A még széttartó dongapalástot – szokás szerint többet, nem egyetlen félkész hordót – udvari terepre kihordva vasból öntött tüzelőkosarakra kell állítani, amelyek a palást belsejében, középen lángoltatják a dongák korábbról maradt saját fatörmelékét. A lassan felmelegedő, majd locsolással is puhított, óra hossza alatt hajlékonyabbá váló dongákat csavarorsós-sodronyköteles megoldással kell alul összehúzni hordónyakká. Köztes réseiknek egészen el kell tűnniük, mielőtt nyakabroncsok kerülnének a hordófalra. Ezután – már kisebb tüzelőkosár alkalmazásával – a hevítés tovább tart: most már a hordófal pörkölése zajlik. Átégniük nem szabad a dongáknak, de a light fokozatú pörkölés fölött még három fokozat mérhető be, amelyek közül a legfelső sem jelent átégetést. A fokozat beállítását az határozza meg, hogy a hordót miféle borhoz rendelték.

A hordótest két nyílásköre mentén a kilátszó dongafejeket kihűlés után kell minden egyenetlenségtől, kiállástól mentesíteni, csiszolt peremeket létesíteni. A mai forgató marógép gyorsan elvégzi ezt, közben francia stílű ferde élt vág a perembe, utánapucol, majd kimetszi a csint is, vagyis a belső illeszkedési vájatot a hordófenék számára – vagy a hordófenekek számára, ha  nem fedeles, hanem kétfenekű hordó készül. Külön kézi kisgép kell viszont az az akona-nyílás kifúrásához – a  széles oldaldongák egyikét kiválasztva. Néhány, az állványról gyűjtött dongaléc fenékdongául fog szolgálni; ezeken nem kell annyit alakítgatni, mint az oldaldongákon kellett.  Hosszuk mentén összeillesztve és egybeszegelve őket, hamar nagyobb deszkafelület áll elő, amelyen már nem gond körzővel kijelölni a kimetszendő részt. A fenékkorong kimetszése szalagfűrésszel a legegyszerűbb. Fontos azonban már a fenékdongák összeillesztésénél is, csakúgy. mint a fenék behelyezésekor, a tömítés gondossága, gyékényszálak, sás-csíkok megfelelő beszorítása előbb a lécek közé, az oldaldongák közé is, utána pedig a fenék-korong és az illesztő-vájat közé. A beszorított gyékény némi nedvhatásra hamarosan megduzzad, majd a továbbiakban nedvességet se ki, se be nem ereszt.

Hátramarad még a hordócsap létesítése a hordó valamelyik vagy mindkét nyílásfedő oldalán. Külső dongagyalulásra (esztergálásra) még ezután is szükség van, mielőtt a munkaabroncsok helyére felkerülnének a fényesebb újak.

Akár a túlhasznált, fokozott nehézségekkel kitisztítható hordó, úgy a vadonatúj hordó is előnytelen a kiváló bornak. Szükség van a hordó némi patinázódására gyengébb borok által.  A nemcsak méretre, sziluettre francia típusú, hanem francia faanyagból is készült hordók és a zempléni faanyagú hordók eltérő ízkomponenseket visznek a borba, illetve hoznak ki belőle. Egyik jobb képlet, mint a másik, de egyik sem mutatja saját legjobb hatásváltozatát, amikor a fa jótulajdonságai még nyersen-frissen, mintegy éretlen tolongással érvényesülnek. A kész hordó fogalma ennyiben kissé bizonytalan.

Látogasson el a Tokaj-hegyaljai borvidékre és ajánlja ismerőseinek a Lajtorja Programot!

Tekintse meg a Tokaji borvidéket bemutató honlapot:

Tokaj-hegyaljai Borvidék

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA

Hordókészítés Tokaj-Hegyalján

A Lajtorja Program borvidéki tárgyú cikkfüzérének jelen írásunk és a következő az utolsó két darabja; hegyaljai sorozatunkat a hordókészítői munka közelképével zárjuk le.

A kiváltképp alkalmas nyersanyagot – mégpedig a történetileg régtől (a lőporos hordókat is igénylő időktől) igazolódó szokás szerint a zempléni kocsánytalan tölgy parametrikusan legjobb, tömör rönkjeit – a környék erdőgazdaságai nyújtják az igénylőknek – például Erdőbényén zajlik ilyen célú gondos kiválasztás. A hosszúrönkök darabolását már a bodnárműhelyben vagy a nagyobb kádáripari társaságnál dolgozók végzik, manapság többnyire gépi módon. A nagy rönköt egy-két bizonyos hordószériához például egyméteres, illetve egy méter tíz centis szakaszokra tagolják, majd a kis rönköket négyfelé, vagy nyolcfelé hasítják; különböző szélességű dongákra lesz szükség. Következik a hasított darabok meglapolása – technikailag erre a dongavágó kocsi a legmegfelelőbb.  A lapos hasábokat kiszárítás végett keresztrakásos eljárással egymásra tornyozzák, kör- pontosabban hatszög-alaprajzú  úgynevezett kászlikba rendezik, amelyek 8-10 méter magasra is felnyúlhatnak. Szárítóba is lehet rakodni a hasábokat, de megbízhatóan érdemi mikroszerkezeti, fakémiai eredményt a hosszas, több éven át tartó szabadbani szárítás, egyben érlelés hoz, amikor időnként áznak is, majd újraszikkadnak a lécek, amelyek közt a kászliban folyvást cirkulál a levegő. Az időközben a kiázó cseranyagú fába jutott baktériumok, apró rovarok nem jelentenek negatívumot, sőt a majdani fapörkölés nyomán haszonösszetevővé válnak.

A megérlelt dongalécek kimunkálásához ma is használnak különféle kézigyalukat, de a szalu, vagy kapacs (kifent végű „kapácska”, kurta fanyéllel, a léc belső hajlatának kivájásához) már jóideje nem szerepel a szerszámok közt. A vastag lécek kézigyalus, illetve vastagoló gyalugépre engedő leátalása közben sor kell kerüljön a pontos hosszméret szalagfűrészes beállítására. A lécek eleve kissé ráhagyásosan lettek méretezve, így most a megrepedezett lécvégek lehullhatnak. A vastagoló gép mellett újra kézigyalu is szükséges a belső dongaív kialakításához, amely a szögletes dongavégeket már kissé fej-szerűvé ütközteti ki Ugyanakkor keskenyítés is kell a végeken a dongaközéphez képest  A „megstészolt” dongavégek milliméterre szabottak kell legyenek, hogy éppen a tervezett típusú hordót lehessen belőlük összeállítani.

Természetesen az űrmérték az egyik fő paraméter. Félhektós nagyhordók sem készülnek rendkívül ritkán, és százhektós ászkoló óriáshordók is akadnak. Az aszúkészítés adagolási munkálatainál szerepet játszó gönci hordó inkább kicsinek, ha nem is aprónak számít.  Űrmértéke 136 liter, ami azért némiképp több a régi budai két akónál, azaz 120 iccénél avagy 80 pintnél, a teli gönci hordóból kitelt vagy 150 meszely must vagy bor. A hegyaljai átalagnak vagy antalkónak nevezett hordó kisebb, körülbelül a fele. A leggyakoribb francia típusú hordók nagyobbak a göncinél, ha nem is egészen száz liter plusszal, de majdnem annyival. A kész dongákat teríték-állványra rakják – több sorban egymásra –, és ezzel megkezdődhet a hordó állítása. A Lajtorja Program hordókészítéssel kapcsolatos utolsó cikkét is olvassa el rövidesen, maradjon velünk…

Tekintse meg a Tokaji borvidéket bemutató honlapot:

Tokaj-hegyaljai Borvidék

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA

Bodnárok Tokaj-Hegyalján

A legfőbb hazai borvidék nagymúltú kézműiparával eddig a Lajtorja Program két írása újabb cikkfüzére keretében; ezekhez még három írást kapcsolunk. Mindhárom középpontjában az eddig épp csak érintett hordókészítés áll. Először a hegyaljai hordókészítők múltjáról és jelenéről lesz szó, majd magát a munkafolyamatot próbáljuk meg láttatni.

A jobbágysági világban kádármestereket a Hegyalján nem emlegettek. Ennek csak egyik oka volt az, hogy maga a kádár szó (a szláv „kadar”-ból) eleinte Magyarország más régióiban vált honossá, és Zemplénben még a 20. század nagyobb részében is következetesen bodnármondtak kádár helyett (a szintén szláv „bednar” nyomán), függetlenül attól, hogy több más térség a bodnár- és a kádár-foglalkozás közt csak átfedőleges és nem azonossági viszonyt tartott számon. A másik, nyomatékosabb ok abban állt, hogy az előírt jobbágyi hordószolgáltatás mellett helyezkedő háziiparosok közül –  akik a jobbágyi felhozatalnál kisebb volumenű termék-pluszt produkáltak –  egy  sem szerzett jártasságot a hordókészítés összes munkafázisában. A faanyag-kereső és dongahasító foglalkozás elkülönült a dongakéselő (hordófal-faragó), meg a fenékhasító- és díszfaragó foglalkozástól, és mindezek a hordókötő-mesterségtől. Nem egy birtok gazdája a hordók (régebbi neveken „borfák”, „akók”) ügyében csak dongatermelést várt el a jobbágyoktól, és a felgyűlt adagot időről időre fizetségért dolgozó hordókötőhöz vitette. A hordókötők, másnéven borkötők az átvett alkatrész-készleteket fogyasztva, vagy a megrendelő által hozott anyagot kezelésbe véve, mogyoró- vagy fűzvessző-kötegelést hajtottak végre a hordóformába rendezett dongasorokon. A hordók vassal pántolása, fémabroncsolása nálunk a 19. század elején még csak kezdett terjedni, kizárólagossá a század második felében vált.

Ekkorra már a Hegyalja borkötői igazi bodnármesterekké váltak. Sőt, többük tevékenysége az adott településen alkalmazottaival a pintérmesterséget is kiváltotta, vagyis – például – vajköpülő-palástok és -verők készítését is vállalta, amely termékeket amúgy az ország pintérei puhafából szoktak volt kialakítani. Itt, Hegyalján a kemény tölgyfa sokrétűen bejáratott használatától ritkán tekintettek el. A „pintér” szó egyébként a német „binder”, illetve „fassbinder” felől származik, Bajorország felől, csakúgy, mint a „bodnárral” összekeverhető „bognár” (kerekes, szekeres), amely a „wagner” magyarosítása. De mindegy is, mit jelentettek eredethelyükön és mit jelentenek ma ott az említett német szavak: az átaljában vett magyar szóhasználatban a Monarchia idején a bodnár és pintér többnyire puhafával dolgozó, mondjuk káposztáshordót is vállaló faművest jelentett, aki akár még ládákat is gyárt, a kádár pedig főkéntien hordóművest, akitől másodlagosan fakádak, dézsák, sajtárok, rocskák, csobolyók, fa mérőedények, kerülnek még ki.  Éppen Hegyalján viszont a bodnárság tágabban összefoglaló nevezet lett. És virágzó foglalkozás – ezen a sátoraljaújhegyi hordógyár létesülése sem változtatott. A hely bodnársági aranykorának – szerencsére nem magának a bodnárság hagyományozódásának –  az 1870-es évek derekán beütő nagy  filoxéra-vész vetett véget.

A szakág feltámadása utáni újabb megrendülés – a fémtartályos nagyüzemi borérlelés elterjedése, illetve a gépi gyártású bélletes fémhordók és műanyag borászati eszközök alkalmazása a 20. század második felében – megint nem hozott végveszélyt a hegyaljai bodnárságra.  Az igen magas minőségű borok fahordós ászkolása ugyanis nem veszett ki a világból. A hegyaljai tölgy, mint hordóanyag szakmai világhíre pedig olyannyira fennmaradt, hogy a kisebb tokajvidéki bodnárműhelyek éves termékmennyisége –  ha minőségi fegyelmük elég erős –  könnyedén elkel magas áron külföldre és a nagyobb félmanufakturális helyi üzemek (amelyek immár „kádáripari” tevékenységűeknek határozzák meg magukat) szintén évről évre számolhatnak termékeik nagy részének előre-lekötésével, nem problémájuk az értékesítés.

Maradjon velünk következő írásunkig!

Tekintse meg a Tokaji borvidéket bemutató honlapot:

Tokaj-hegyaljai Borvidék

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA

A céhes kor tárgykészítő kézművessége Tokaj-Hegyalján

A Lajtorja Program cikksorozatok keretében a hazai régi mesterségek ügyét tájanként is vizsgálja: az eddigiekben a borsodi Matyóföld, Szeged környéke, és a Somogy megyei Buzsák hagyományait tekintettük át. Most egy borvidékre, mégpedig a legfőbb magyar borászati térségre, a Zempléni-hegység délkeleti lábánál húzódó Tokaj-Hegyaljára kerítünk sort. Először a céhes iparok korának hegyaljai vonásait vázolják fel. (A cikket ezért teljes terjedelmében megjelentetjük. – Szerk.)

Ezen a területen a kora-középkorban, a magyar honfoglalás előtt is folyt szőlőművelés, de borvidéki felvirágzás csak a nagyközépkorban, a III. Béla király által betelepített talján és vallon-francia vincellérek működése nyomán következett itt be, főként furmint-előváltozatokkal (tokaji aszút először a 17. században állítottak elő). Ezek a hospesek nemcsak szőlészeti ismereteket és elhatározottságot, hanem új iparos-szellemet is hoztak Zemplénbe a maguk idején, a 12. század második felében.

1735-től III. Károly Habsburg-uralkodó rendelete által Tokaj-Hegyalja zárt borvidékké, élesen elkülönülő rendtartású termőtájékká vált, első ilyenként a világon. A tájegység akkori hivatalos szigora a későbbiekben oldódott, illetve Hegyalja területi fogalma is folyamatosan módosult (hol bővülgetett, hol szűkülgetett) de a tájegység saját szervezettsége egészen soha el nem tűnt.  A mikrorégió 2002 óta a kultúrtájak világörökségi listáján szerepel. A mai világörökségi terület 27 települést foglal magába Sátoraljaújhelytől le Szerencs környékéig, de külön meghatározták a kiváltképp védett mag-területet (Tokaj, Tarcal, Bodrogkeresztúr, Mád és Tállya). Hogy Szerencset nem sorolták a belső körbe, ez némi történeti ismeretek alapján eleve kitalálható, de azon akár meglepődhetünk, hogy e körből Tolcsva is kimaradt. Tolcsva, akár Sárospatak, az úgynevezett védőövezet része lett – és ezt a védőövezetet a 2002-es világörökségi dokumentum előbb-utóbb bővítendőnek jelölte pár olyan községgel, amelyek a szlovák-magyar határ túloldalán helyezkednek, tehát a Bodrog-menti sátorhegyek háromszögén kissé kívül esnek.

Bár a hegyaljai bortermelés (akárcsak mondjuk a Balaton-felvidéki szőlészet-borászat múltja, jelene és jövője) nem tartozik szorosan vett témánkhoz, óhatatlanul bele fogunk akadni borászati fogalmakba is – főleg a céhes koron túli időkről szólva –, hisz magát az itteni életet évszázadok sora óta sok mozzanatában meghatározta a táj kiemelt borvidék-mivolta.

Hegyalján még a népviselet jelenkori maradványai is – például bizonyos alkalmi női fejékek – szinte csakis a szüreti szokáskultúrához, felvonulásokhoz, szőlőmulatságokhoz kapcsolódnak.

Bizonyos tipikus hegyaljai termékek – például hordók, dézsák, nagy űrmértékű fakádak –, már a 18. században messzebbre is eljutottak (akár a helyi bor), és ez ma sincs nagyon másként.  Nem mintha a történelmi Hungária korában a többi holmit – amelyek a mindennapi élethez szükségesek, de kívül esnek a szőlőművelés, borkészítés, bortározás és -kezelés eszköztárán – többnyire kívülről hozták volna be a hegyaljaiak. Noha nagyon furcsállni azt sem lehetne, ha a régi helyi vásárok kínálatának javát a környező térségek mesterei nyújtották volna, de nem így történt; a körzeten belül főként Sárospatak volt bővében sokféle céhes tevékenység gyakorlóinak. A 17. század vége felé – amikor az olasz és vallon iparosoknak már jóideje hűlt helye volt itt – már Tokajban is csaknem 40 mesterség képviselőit lehetett megtalálni, és hordókötő bodnárból még kevesebb is akadt, mint csizmadiából, szíjjártóból, kerékjártóból, mészárosból, halászból vagy hajómalmos molnárból külön-külön, hisz a Tisza és a Bodrog összefolyásához épült városka a Felvidék kapujának számító nagy átkelőhely, áruforgalmi csomópont is volt. Igaz, a magyarázatot még ki kell egészítenünk azzal, hogy a hordókészítés számos hegyaljai birtokon a jobbágyi szolgáltató-kötelmek közé tartozott, így a környékben kevés ilyen munkát végző ember válhatott önálló háziiparossá. Lovat patkoltatni viszont egész Zemplén és Abaúj vármegyéből elsősorban Mádra volt érdemes beállítani, híressé váltak továbbá Erdőhorváti pereceseinek sütései, vagy a szerencsi mézeskalácsosok kínálata.  (Erdőhorvátiban ma is működik még – immár egyetlen – perecesműhely). Más híres hegyaljai termékek – mármint a borászathoz nem kötődők közül – nemigen lettek, mert az itteni mesterek nagy hányada szőlősgazda is lévén, a viszonylag közeli szabad királyi városokhoz képest csak másodlagosan űzte az ipart, különösebb termelékenységi késztetésük nem volt és műhelyeikben nem halmozódott fel innovációs erő.

Legközelebbi írásunkban a 19. századi jobbágyfelszabadítás és a dualista Monarchiában érvénybe lépett első ipartörvény hegyaljai folyományairól lesz szó.

Tekintse meg a Tokaji borvidéket bemutató honlapot:

Tokaj-hegyaljai Borvidék

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Forrás: VKB NKft.

(X)
Széchenyi2020 ESZA

Tokaji borok kapták a legtöbb érmet Bordeaux-ban a magyar borok közül

A magyar borok között a tokajiak kapták a legtöbb érmet a Challenge International du Vin borversenyen, amelyet 41. alkalommal rendeztek meg Bordeaux-ban. Az egyik legrangosabb nemzetközi megméretésre idén 38 országból összesen 4376 bort neveztek, a legtöbb mintát – mint minden évben – francia termelők küldték. A versenyen 49 magyar pincészet 134 borát bírálták el, ami azt jelenti, hogy Magyarországról az ötödik legtöbb borminta érkezett a Challenge-re – tájékoztatta James Fowkes, a verseny sajtómunkatársa az MTI-t. Az április 21-én és 22-én a bordeaux-i Palais de Congrés-ben zajlott bírálat eredményét pénteken tették közzé a verseny honlapján; eszerint a magyar borokat 17 arany-, 16 ezüst- és 5 bronzéremmel ismerték el.

A legtöbb, hat aranyérmet tokaji borok kapták, a badacsonyi és az egri borvidékről három-három, a Balatonfüred-csopaki borvidékről kettő, míg a szekszárdi, mátrai és villányi borvidékről egy-egy bor részesült a rangos elismerésben. A tokaji borok közül a Grand Tokaj Zrt. két, a Harsányi Pincészet egy 2013-as, illetve a Pajzos Zrt. 2006-os aszúja, a Patricius Borház 2015-ös, Katinka elnevezésű édes fehér bora, valamint a Szent Tamás Kft. 2013-as évjáratú szamorodnija lett aranyérmes. A badacsonyi borvidékről a Varga Pincészet Kft. 2015-ös, késői szüretelésű Aranymetszés szürkebarátja, olaszrizlingje és 2016-os Irsai Olivére, az egri borvidékről az Egri Korona Borház Kft. 2013-as, Jumurdzsák nevű vörös bora, cabernet sauvignon-kékfrankos válogatása, valamint az X-Vin Kft. 2011-es Egri Syrah-ja kapta a legcsillogóbb elismerést. A Balatonfüred-csopaki borvidékről két 2015-ös fehér bor, a Figula Pince Figula 7 hektár és a Söptei Pincészet Hangulat nevű bora nyert aranyérmet.

Arannyal díjazták a mátrai borvidéken működő Borpalota Kft. 2016-os Muscat Ottoneljét, a szekszárdi borvidékről a Lajvér Borház Kft. 2016-os Rosé Cuvée-jét és a villányi Koch Borászat 2012-es Villányi Csanád Cuvée-jét. A legtöbb ezüstérmet is tokaji borok kapták, de szerepel közöttük az Etyek-budai Nyakas Pincészet Zrt. 2016-os Irsai Olivére, a Törley Pezsgőpincészet kft. egy édes és egy félédes pezsgője is. Az eredményeknél feltüntetik az értékelt borok árkategóriáját; a magyar borok sorában a legtöbb, 13 bor 5 és 12  euró közötti árral szerepel, az aranyérmes borok között három, az ezüstérmesek közt kettő olcsóbb 5 eurónál. A legtöbb érmet, 697-et a korábbi évekhez hasonlóan francia borok kapták, a spanyol mintákat 189, a portugál tételeket 149 éremmel ismerték el. A Challenge idei kiemelt vendége Marokkó volt, amely Dél-Afrika után kontinensének második legnagyobb borexportőre; a versenyen egy 2015-ös marokkói vörösbor és egy 2016-os rozébor egyaránt különdíjat kapott.

Az 1976-ban alapított, a bourgi székhelyű Concours des Vins által rendezett Challenge International du Vin a legrégebbi nemzetközi borverseny, amelyre évente mintegy négyezer – átlagban 8,5 eurós – bort neveznek a világ közel 40 országából. A bormintákat idén húsz országból érkezett, 740 – hivatásos szakemberekből és amatőr borkedvelőkből – álló zsűri bírálta el. A borok 45,5 százalékát nevezték külföldről. A verseny szabályai szerint az érmes boroknak át kell esniük a francia akkreditációs bizottság által hitelesített, független laboratórium vizsgálatán, majd a díjnyertes borok kereskedelemben kapható tételein is elvégzik a teszteket. A megméretésen részt vevő mintáknak legfeljebb 30 százaléka lehet érmes bor.

Forrás: MTI

A Tokaji Írótábor idén Arany János munkásságára fókuszál

A kétszáz évvel ezelőtt született Arany János munkásságra fókuszál az idei Tokaji Írótábor, amelyet augusztus 10-től 13-ig tartanak – közölte a Tokaji Írótábor Egyesület az MTI-vel hétfőn. A tájékoztatás szerint a 45. írótábori tanácskozást A magyar irodalom közvetítésének kihívásai, változásai és módozatai Arany Jánostól napjainkig címmel rendezik meg, tekintettel a kétszáz éve született Arany János tiszteletére meghirdetett Arany-emlékévre is.

A jövő tervezése szempontjából szükséges megvizsgálni, hogy melyek a hatékony eszközök, csatornák a magyar irodalom népszerűsítésében, “a közönségszervezésben egyik legnagyobb költőnk és lapalapító irodalomszervezőnk, Arany János korától elindulva a mozgókép, a rádiók és televíziók elterjedésének évszázadán át egészen a közelmúlt digitális forradalmáig” – közölte az egyesület elnöksége, amely arra is kitért: “vajon milyen műfajok és közvetítő adathordozók, magatartásformák, szemléletek lesznek alkalmasak a jövőben kultúránk hatékony és színvonalas átadására társadalmunk, a magyar nemzet szellemi, lelki és identitásbeli épségének ápolása érdekében.” Az írótábor elindítóinak szellemi hátterét a Tokajjal szomszédos Tiszaladány szolgáltatta, amelynek lakói ma is híven őrzik a népi írókkal – Sinka Istvánnal, Somogyi Imrével, Szabó Pállal, Móricz Zsigmonddal, Veres Péterrel – való kapcsolatuk emlékét.

A Tokaji Írótábor nagy hagyományokkal rendelkezik, az egyik legrégebbi regionális, nemzetközi irodalmi-közéleti fórum. A hetvenes évektől itt vetődtek fel először olyan megoldatlan társadalmi kérdések, mint a népességfogyás, a környezetvédelem, a kistelepülések helyzete, a lakótelepi elszigetelődés, a határon túli magyarság sorsa és itt foglalkoztak először a magyar irodalom jelenlétével Európában.

Forrás: MTI

 

 

Kiemelt turisztikai fejlesztési térség lett Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség

A kormány kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította a 105 településből álló Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség térséget – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A fejlesztésekre tervezett uniós és hazai források összege 49 projektre eléri a 102 milliárd forintot. A kormány elfogadta a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség 2017-2020-ra szóló stratégiai fejlesztési programját.

Tokaj európai uniós finanszírozású fejlesztései a rendelet szerint 29,5 milliárd forintot tesznek ki, közülük kiemelkedik 21,1 milliárd forinttal a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasútvonal villamosítása.

Felső-Tisza uniós finanszírozású fejlesztései 2,73 milliárd forintot tesznek ki, a legnagyobb, 1,5 milliárd forintos részt a kisvárdai vár turisztikai fejlesztése jelenti.

Nyírség uniós fejlesztéseire a rendelet szerint 5,38 milliárd forintot szán a kormány, a legjelentősebbek a Nyíregyházi Állatpark és a Sóstói Múzeumfalu fejlesztései, egyenként 1,5 milliárd forinttal.

Kiemelt térségi szintű, európai uniós finanszírozású fejlesztésekre 11,54 milliárd forintot terveznek fordítani, a térségi szintű, hazai finanszírozású fejlesztésekre 1 milliárd forintot.

Mindhárom kiemelt turisztikai térségben hazai finanszírozású fejlesztések is lesznek, amelyek összértéke meghaladja az 52 milliárd forintot. A kormányhatározat szerint a felsorolt fejlesztésekre szóló felhívások meghirdetése, a támogatási szerződések megkötése június 30-ig a miniszterelnökséget vezető miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter feladata.

A minisztereknek az előkészítési feladatokba be kell vonniuk a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsot, illetve a kormány felkéri a tanácsot, hogy a fejlesztési program megvalósulásának folyamatát kísérje nyomon, arról a nemzetgazdasági miniszter útján háromévente adjon tájékoztatást, és szükség esetén kezdeményezze a program felülvizsgálatát. A nemzeti fejlesztési miniszter feladata, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-én keresztül gondoskodjon a határozat szerinti feladatok szakmai koordinációját ellátó, 100 százalékos állami tulajdonában lévő nonprofit társaság létrehozásáról, amihez a nemzetgazdasági miniszter legfeljebb 250 millió forint költségvetési forrást ad – olvasható a határozatban.

Forrás: MTI